| A recept egy 2000-es Magyar Konyhából való.
Eredeti recept:
Görög tésztarakottas
Hozzávalók 6 személyre:
1 vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
2 evőkanál olívaolaj,
4-5 szelet húsos szalonna
25 dkg darált bárányhús
1 kisebb padlizsán,
40 dkg paradicsom (konzerv is lehet),
1 kiskanál görög fűszerkeverék,
4 kiskanál szárított origano vagy majoránna,
1,2 dl vörösbor ,
25 dkg tollhegytészta,
só,
10 dkg reszelt parmezán sajt,
4 dkg vaj,
1 evőkanál finomliszt,
4 dl tej,
3 evőkanál zsemlemorzsa |
A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, együtt finomra vágjuk, majd az olívaolajon 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk. A vékony csíkokra metélt szalonnát rádobjuk, és további 2-3 percig sütjük. Ekkor kerül bele a darált bárányhús, amivel még néhány percig, azaz fehéredésig kevergetve pirítjuk. A padlizsánt megmossuk, leszárogatjuk, héjastul 1 centis kockákra vágjuk. A hagymás húsba forgatjuk, majd 3 percnyi párolás után a meghámozott, összetört paradicsomot is belekeverjük. A fele fűszerkeveréket és a fele origanót beleszórjuk, a borral meglocsoljuk. Lefödve, kis lángon kb. 30-35 perc alatt megpároljuk. A tésztát enyhén sós vízben kb. 10 perc alatt kifőzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük. A felét egy kb. 25x33 centis tűzálló tálba terítjük. 1 evőkanálnyi reszelt sajttal meghintjük, majd a húsos massza felét egyenletesen ráhalmozzuk. Erre a többi tészta, 1 evőkanálnyi sajt, majd a maradék húsos keverék kerül. A vajat, a lisztet, a tejet a maradék görög fűszerkeverékkel lábasba tesszük. Kevergetve néhány percig főzzük, ezalatt besűrűsödik. Kissé megsózzuk, megborsozzuk. Ezt a mártást a húsos tésztarakottasra öntjük úgy, hogy mindenhová jusson belőle. A maradék parmezánt a zsemlemorzsával és a félretett origanóval összekeverjük, a tetejére szórjuk. Jó közepes lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) kb. 30 percig sütjük. |
Megjegyzés: sertéshúsból készítettem, a tejes mártáshoz 2-3 ek. lisztet tettem, a hús elég szaftos volt a padlizsántól és a paradicsomtól, így nem tettem bele a bort, és nem kaptam parmezán sajtot, így reszelt trappista sajtot kevertem össze szárított parmezánnal. Ezekkel a változtatásokkal is nagyon finom volt.
| |