| Ez egy nagyon gazdag köret, még önmagában is finom, nem is illik hozzá olyan húsétel, ami mellett nem érvényesül eléggé. Egy egyszerű rántott hús vagy natúr hússzelet mellé nagyon megfelelő, de salátával is kitűnő. (Sajnos ennek a forrására sem emlékszem, pedig megérdemelné az alkotója, hogy nevén legyen nevezve.)L
Sült krumpli mindenféle jóval
Krumplit kis kockára vágom és olajban majdnem készre sütöm. Leszűröm és hagyom kihűlni.
Egy serpenyőben kevés olajat teszek, és kockázott bacont sütök benne. Kiszedem és a maradék zsiradékban nagyobb kockára vágott hagymát sütök, ezt is kiszedem, majd kockára vágott gombát pirítok benne. Magas hőmérsékleten sütöm, hogy a gomba is piruljon meg. Eddig előre is el lehet készíteni, majd a krumplit forró olajba teszem pár percre, míg ropogósra sül. Akkor összekeverem az egészet, sózom, borsozom és tálalom.
Nem írok mennyiséget, mert nem tudok. Ízlés kérdése, hogy ki melyik alkotóelemet szereti jobban. Ha köret lesz belőle, akkor a krumpli lényegesen több legyen, ha önálló étel, akkor gazdagabb lehet, több gombával. Nálunk egy részét ki kell vennem, mielőtt a gombával összekeverem, mert a gyerekek nem eszik meg. (A képen ezért is látszik úgy, hogy kevés benne a krumpli, mert a felét kivettem a gyerekeknek. Nem gondoltam erre előre.)J
| |