|
A káposzta az egyik legjobb zöldségféle a fogyókúrában, sokféle módon elkészíthető. A 90 napos kúra alatt nagyon sokszor készítettem belőle ételeket. Télen, amikor kisebb a friss zöldségválaszték, vagyis inkább drágább, jó hasznát vettem a belőle készült ételeknek, mert a húsoknak és a krumplinak is jó kísérője lehet. Ilyen egyszerű étel a
Sült káposzta
Elkészítés:
A savanyú káposztát kiöblítem, ha nagyon sós. Apróbbra vágom. Teflonban vagy nagyobb serpenyőben (én vokban készítettem) pici olajon sózott hagymát és fokhagymát pirítok, teszek hozzá pirospaprikát, majd a savanyú káposztát. Együtt pirítom, kicsit párolom is, kevés víz hozzáadásával, hogy a paprika nehogy megégjen benne, mert akkor keserű lesz. Még őrölt köménnyel és sóval is ízesítem. A végén egy nagyon kevés folyékony édesítővel szelídítem az ízét, ha túl savanyúnak találom. Borsozhatom, de Erős Pistával csípősre is ízesíthetem.
| |